Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Akác és Páfrány

2008.11.06

Hétfőig úgyis van időm gyakorolni. Illetve nincs, de ez lényegtelen, mert hétfőig biztosan összeszedem magam. Most már egészen pontosan tudom, mit fogok tenni és mit fogok mondani. Jó, azt nem tudom, mit fogok mondani, de felesleges is lenne, mert hétfőig naponta tízszer elfelejteném. A tegnapi próbálkozásom ilyen-olyan volt: félig szuper, félig szánalmas. Mondjuk, az egész olyan borzalmas, csak a társaság felének nem tűnik fel. Pedig kellene. Mindegy. Többet nem bőgünk. Felnövünk a feladathoz. Nyugalom, nyugalom. Tényleg. Az fontos. Hideg nyugalommal fogok mindenkit kiakolbólítani, aki nem csinálja, amit mondok. Azt hiszik, mindig ők dirigálnak. Aha, persze. Csakis.

Azt pedig elismerem, hogy túlontúl költői lettem a végére, de nem csoda - szerintem azt a mondatot nem lehet szépen lefordítani. Különben is, az értelme ugyanaz maradt. Az a szép a magyar nyelvben, hogy sokféleképpen ki tudjuk fejezni ugyanazt. Szépen, kevésbé szépen meg hülyén. Ha úgy fordítom, hogy nem költőien, akkor az lett volna a hülyén. Az én megoldásom volt a költői és a szép. Szerintem az első variáció nem jó, szerinte a második. Nekem akkor is tetszett a saját mondatom.:P
A "legvénebb fa" kifejezés pedig létezik, lévén a vén szinonimája az idősnek és az öregnek és az aggnak ésa... (Ellenben az idős nem szinonimája a középkorúnak, akárhány keresztrejtvény is állítja ezt.) A magyar nyelv jó, mert nem kell egyetlen szót használnod ugyanarra. Nem úgy, mint az angoloknál, akiknél van az old, aztán csókolom. És azt kérdez meg, akit akar, akkor is létezni fog.

Weöres Sándor: Toccata

Ahogy öregszem,
érezem:
mint forr a multba
életem,
 
lentebbre váj a
gyökerem,
a történelmet
viselem.
 
Gyerekkorom:
tündér, manó;
nem volt tévé,
se rádió,
 
kocogott sok-száz
ló, csacsi,
ritkaság volt a
gépkocsi,
 
mögötte gyors
kölyök-csapat
csodálkozón
loholt-szaladt.
 
Az ég üres volt,
kék mező,
még nem csíkozta
repülő.
 
Vasút, vagy villany:
távoli
kis állomások
lángjai.
 
Félszáz évem
merül tovább:
a nagyapát,
a dédapát
 
mendemondából
hámozom,
emlékeimből
toldozom,
 
Klapkát, Perczelt
rég ösmerém,
úgy szólítám:
uramöcsém,
 
mert már Rákóczi
vagy Drugeth
öreg koldusnak
nézhetett.
 
Oly vén vagyok hogy
borzalom!
Láthatott volna
már Platon,
 
de voltam fura
figura
s ő pislogott szebb
fiúra.
 
Amikor még
ember se volt,
páfrány-bokor
fölém hajolt,
 
apónak hívott
a bokor.
Mikor születtem?
Semmikor.
Két jó marék port
könnyedén
a teremtésből
hoztam én
 
kóválygó senki,
a nevem
Majtréja, Ámor,
Szerelem,
 
ős-kezdet óta
itt vagyok,
de a lepkével
meghalok.

Jut eszembe, néhány mondatomat továbbfejlesztettem. Még így sincs semmi közük azokhoz a mondatokhoz, ahogyan hangzaniuk kéne, de szerintem ez egy tök rendes dolog volt tőlem. Mármint, hogy tovább törtem magam.
"We can express our emotions with human speech.
Every year earthquakes and volcanic eruptions are responsible for the dead of a thousand people.
A 65 million years aged meteor hit the Earth and the explosion was equivalent with 10 million H-bombs.
Men have more risk for heart disaese.
Nowadays childbearing is less risky."
Mondja meg valaki, mi értelme leírnom olyan mondatokat, amikről biztosan tudom, hogy nem jók, de egyszerűenn nem tudok használhatóbbakat összerakni...?

Kép 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.