Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Aludni szeretnék

2008.10.16

A(nton) P(avlovics) Csehov: Aludni szeretnék

Éjjel Varka, a pesztonka, egy tizenhárom éves kislány, ringatja a bölcsőt, amelyben a gyermek fekszik, s hozzá alig hallhatóan dünnyögi:Baju-bajuski-baju,
Dúdolok, lám, csak aludj...A szentkép előtt zöld mécses ég; a szoba egyik sarkából a másikba kötél húzódik, amelyen pelenka szárad, meg egy hatalmas fekete pantalló. A mécses fénye nagy, zöldes foltot vetít a mennyezetre, a pelenkák meg a nadrág hosszú árnyékokat vetnek a kályhára, a bölcsőre, Varkára. Ha a mécses pislogni kezd, a folt meg az árnyék megélénkülnek, és mozgásba jönnek, mintha szél fúná őket. A szoba levegője fülledt. Káposzta- és bőrszag terjeng.A csecsemő sír. Réges-rég berekedt, és elgyengült a sírásban, de még mindig bömböl, és nem tudni, mikor hagyja abba. Varka pedig aludni szeretne. Szeme leragad, fejét ólomsúllyal húzza lefelé az álom, nyaka is fáj. Pillája, ajka alig-alig mozdul, úgy érzi, hogy arca kiszikkadt, és mintha fából lenne, feje pedig olyan apró lett, mint a gombostű feje.- Baju-bajuski-baju - motyogja -, kását főzök, aludj...A kályhában tücsök cirpel. A szomszéd szobából, az ajtón ál behallatszik, hogyan hortyog a gazda meg Afanaszij, a segédje. A bölcső panaszosan nyikorog. Varka dudorászik - mindez éjszakai, elringató, álmosító muzsikává olvad össze, amelyet olyan édes hallgatni, ha az ember az ágyában fekszik. De most ez a muzsika csak bosszantja és nyomasztja Varkát, mert álmosságot küld reája, aludni pedig nem szabad: ha Varka, isten ne adja, elaludnék, gazdái agyba-főbe vernék.A mécses pislákol. A zöld folt a mennyezeten, a hosszú árnyak megmozdulnak, bekúsznak Varka félig lehunyt, mozdulatlan szemébe, és félig alvó agyában ködös látomásokká kavarodnak. Sötét fellegeket lát, amelyek kergetőznek az égen, és közben úgy bőgnek, mint a gyerek. De azután szélroham támad, elkergeti a felhőket, és Varka széles, híg sárral borított országutat lát maga előtt: az országúton szekerek hosszú sora vonul, emberek ballagnak tarisznyával hátukon, árnyak bolyonganak előre-hátra; az út két oldalán a hideg, szigorú ködön át sűrű erdőség húzódik. Egyszerre csak a tarisznyás emberek a földre esnek, belehullanak a híg sárba. "Mire való ez?" - kérdi Varka. "Aludni! Aludni!" - válaszolják az emberek. És elalszanak, mély, édes álomba merülnek, és a sürgönydrótokon varjak, szarkák gunnyasztanak, csecsemőhangon kiáltoznak, és igyekeznek az alvókat felébreszteni.- Baju-bajuski-baju, dúdolok, lám, csak aludj - dünnyögi Varka, és egyszer csak sötét, fülledt parasztházban találja magát.A földön Jefim Sztyepanov forgolódik, Varka elhunyt édesapja. Varka nem látja őt, csak hallja, amint fájdalmában fetreng a földön, és keservesen nyög. Amint mondta, "felszakadt a sérve", és olyan keserves fájdalmai vannak, hogy egyetlen szót se bír kinyögni, csupán mélyen beszívja a levegőt, és foga dobpergésszerűen vacog:- Bu-bu-bu-bu...Pelageja, Varka édesanyja, beszaladt a kastélyba az urasághoz megmondani, hogy Jefim haldoklik. Már régen elment, minden percben vissza kell jönnie. Varka a kemence tetején fekszik, álom nem jő a szemére, mindegyre apja "bu-bu-bu"-jára figyel. Egyszer csak hallja, hogy a házuk előtt kocsi áll meg. Az uraság küldte Jefimhez a fiatal orvost, aki épp vendégségbe érkezett hozzájuk a városból. Az orvos belép a házba: látni nem lehet őt a sötétségben, de hallani, amint köhécsel, és becsukja maga mögött az ajtót.- Gyújtsanak lámpát - mondja az orvos.- Bu-bu-bu-bu... - válaszol Jefim.Pelageja a kemencéhez szalad, és keresni kezdi a gyufát. Eltelik egy perc, senki sem szól. Az orvos zsebében kotorászik, és végül meggyújtja saját gyufáját.- Mindjárt, bátyuska, egy pillanat - mondja Pelageja, kirohan a kunyhóból, és néhány perc múlva leégett gyertyacsonkokkal tér vissza.Jefim arca rózsaszínű, szeme csillog, pillantása furcsán éles, mintha keresztüllátna a ház falán, az orvoson.- No, mi van? Mit rosszalkodunk? - hajlik fölébe az orvos. - Ahá! Régóta van ez már neked?- Tessék? Meghalok, nagyságos úr, ütött az én órám... Nem élhetek tovább.- Ugyan, ne fecsegj összevissza tücsköt-bogarat! Meggyógyítunk!- Ahogy tetszik, nagyságos uram, hálásan köszönöm, de hát tudom én... Ha egyszer eljött értünk a halál, úgyse kerülhetjük el.Az orvos egy negyedóra hosszat bajlódik Jefimmel, azután feláll és kijelenti:- Nem tudok így semmit se csinálni. Be kell menned a kórházba, ott megoperálnak. Most mindjárt be kell menned... Feltétlenül! Egy kicsit megkéstünk, a kórházban már mindenki alszik, de nem baj, majd adok veled egypár sort... Hallod, amit mondok?- Bátyuska, de hát hogyan menjen be? - szól közbe Pelageja. - Hiszen nincs lovunk!- Nem baj, megkérem az urat, majd ő ad lovat.Az orvos elmegy, a gyertyavilág kialszik, ismét nem hallatszik más, mint a "bu-bu-bu".Félóra múlva kocsi áll meg a ház előtt: az uraság elküldte a kis kétkerekű taligát, hogy Jefimet elvigye a kórházba. Jefim feltápászkodik és elmegy...Szép, verőfényes reggel köszönt Varkára. Pelageja nincs otthon: elment a kórházba, hogy megtudja, mi történik Jefimmel. Valahol gyerek sír, és Varka hallja, amint valaki az ő hangján dúdol neki.- Baju-bajuski-baju, dúdolok, lám, csak aludj...Pelageja hazajön, keresztet vet, úgy suttogja:- Éccaka helyreigazították neki, reggelre visszaadta lelkét a Teremtőnek... Adjon neki isten nyugalmat, örök békességet... Azt mondták, későn vitték be. Korábban kellett volna...Varka beszalad az erdőbe, és ott sír, de hirtelen valaki olyan erővel vágja tarkón, hogy arccal egy nyírfa törzsének esik. Kinyitja szemét: gazdája, a varga áll előtte.- Majd adok én neked, te koszos! - kiált rá. - A gyerek sír, te meg alszol?Fájón megcibálja a fülét. Varka megrázza fejét, ringatni kezdi a bölcsőt, és bölcsődalát dúdolja hozzá. A zöld folt, a pantalló meg a pelenkák árnyéka imbolyog, integet neki, és hamarosan ismét úrrá lesz fáradt agyán. Ismét maga előtt látja a sáros országutat: a tarisznyás emberek és az árnyak mind lefeküdtek a híg sárba, és mélyen alszanak. Amint meglátja őket, Varkán is szörnyű álmosság vesz erőt; ő is szívesen lefeküdnék a sárba, de Pelageja, az édesanyja, mellette megy és noszogatja. A városba sietnek, hogy cselédnek szegődjenek el.- Adjatok egy kopejkát a Krisztus nevében! - kéreget anyja a szembejövőktől. - Könyörüljetek rajtunk, szegény árvákon!- Add ide a gyereket! - felel rá egy ismerős hang. - No, add már ide azt a gyereket! - ismétli ugyanaz a hang, de most már élesen, haragosan. - Alszol, te mihaszna?Varka felriad, körülnéz, és most már megérti, miről van szó: eltűnt az országút, eltűnt Pelageja, eltűntek a szembejövők, csupán asszonya áll a szoba közepén, aki kijött, hogy megszoptassa gyermekét. Mialatt a kövér, vállas asszony megszoptatja a csecsemőt, Varka előtte áll, és vár, amíg elkészül. Odakinn az ablak előtt pedig már megkékült a levegő, a zöld folt a mennyezeten; és az árnyak észrevehetően elhalványulnak. Nemsokára itt a reggel.- Nesze! - mondja az asszony, és begombolja ingét a melle fölött. - Még mindig sír. Alighanem megverték szemmel.Varka fogja a gyereket, visszateszi a bölcsőbe, és megint ringatni kezdi. A zöld folt és az árnyékok lassan-lassan eltűnnek, most már nincs ami bekússzék fejébe, és elhomályosítsa agyát. De aludni most is éppen úgy szeretne; szörnyen kívánja az álmot; Varka a bölcső szélére fekteti fejét, és egész törzsével ringatózik, hogy erőt vegyen álmosságán, de feje egyre súlyosabb, szeme leragad.- Varka, rakjál tüzet! - hangzik bentről gazdája hangja.Ez annyit jelent, hogy itt az idő: fel kell kelni, és hozzá kell látni a munkához. Varka otthagyja a bölcsőt, és kiszalad a fészerbe fáért. Megörül: ha az ember szalad, járkál, már nem gyötri annyira az álmosság, mint ültében. Behordja a fát, tüzet rak, közben érzi, hogy megmerevedett arca lassan rendbe jön, gondolatai kitisztulnak.- Varka, a szamovárt! - kiáltja asszonya.Varka forgácsot hasogat, de alig ér rá meggyújtani és bedugni a szamovárba, máris újabb parancs hangzik el:- Varka, pucold ki a gazda sárcipőjét!Varka a földre ül, megtisztítja a sárcipőt, és elgondolja, milyen jó is volna fejét belefúrni egy óriási, mély sárcipőbe, és egy kicsit elszundítani benne... És a sárcipő egyszer csak nőni, dagadni kezd, megtölti az egész szobát. Varka elejti a kefét, de mindjárt összerázkódik, kidülleszti a szemét, és igyekszik úgy nézni, hogy a tárgyak ne nőjenek meg, és ne imbolyogjanak a szeme előtt.- Varka, mosd fel a kinti lépcsőt, olyan piszkos, hogy szégyellem a kuncsaftok előtt!Varka felmossa a lépcsőt, kitakarítja a szobákat, azután befűt a másik kályhába is, és elszalad a boltba. Sok a dolog, egyetlen szabad pillanata sincsen.De semmi sem olyan nehéz, mint a konyhaasztal előtt állni és krumplit hámozni. Feje lebillen, a krumpli elhomályosul szeme előtt, a kés kihullik kezéből; kövér, mérges gazdasszonya pedig feltűrt ruhaujjal járkál ide-oda, és olyan hangosan beszél, hogy Varka füle cseng belé. Ugyanolyan nehéz az ebédnél felszolgálni, mosni, foltozni. Vannak percek, amikor Varka a legjobban szeretne semmivel sem törődve végignyúlni a padlón és aludni.Eltelik a nap. Varka kinéz az elsötétülő ablakon, kezét halántékához szorítja, amely kezd újra megmerevedni, és elmosolyodik, maga sem tudja, miért. Az esti szürkület simogatja leragadó szemét, és rövidesen mély álmot ígér.Este a vargáékhoz vendégek jönnek.- Varka, a szamovárt! - kiáltja az asszony.A gazdáék szamovárja kicsiny, amíg a vendégek megelégelik a teaivást, ötször egymás után kell felforralni. Teázás után Varka egy álló óra hosszat egy helyben áll, a vendégekre bámul, és várja az újabb parancsokat.- Varka, szaladj, hozzál három üveg sört!Varka nekilódul, és igyekszik minél gyorsabban szaladni, hogy elkergesse az álmot.- Varka, hozzál vodkát! Varka, hol a dugóhúzó? Varka, tisztíts heringet!De végre elmennek a vendégek, a lámpákat eloltják, a háziak lefekszenek aludni.- Varka, ringasd a gyereket! - hangzik az utolsó parancs.A kályha mögött tücsök muzsikál; a zöld folt a mennyezeten, a pelenkák meg a nadrág árnyéka ismét bekúszik Varka félig lehunyt szemébe, táncolva, imbolyogva elködösíti agyát.- Baju-bajuski-baju - duruzsolja -, dúdolok, lám, csak aludj...A csecsemő bőg, és belefárad a bőgésbe, Varka ismét maga előtt látja a sáros országutat, a tarisznyás embereket, Pelageját, Jefimet. Mindent megért, mindenkit felismer, de félálmában sehogyan sem érti meg, miféle erő bénítja meg kezét-lábát, fojtogatja és fenyegeti életét. Körülnéz, keresi azt az erőt, hogy lerázza, de nem találja sehol. Végső kétségbeesésében megfeszíti utolsó erejét, látását; felnéz az ugráló zöld foltra, meghallja a sírást, és végre megtalálja azt az ellenséget, amelyik nem engedi élni.Az ellenség: a gyermek.Varka elneveti magát. Elámul: hogyhogy nem értette meg mostanáig ezt az egyszerű helyzetet? És úgy tetszik, mintha a zöld folt, az árnyék, a tücsök is vele nevetne és csodálkoznék.A tévképzet elhatalmasodik Varkán. Feláll a zsámolyról, és széles mosollyal, mozdulatlanul, dermedt szemmel fel és alá járkál a szobában. Kellemesen csiklandozza a gondolat, hogy most mindjárt megszabadul a gyermektől, aki megbénítja kezét-lábát... Megöli a gyermeket, és azután aludni, aludni, aludni...

Varka hangtalanul elneveti magát, felkacsint a zöldes folthoz a mennyezetre, és megfenyegeti kinyújtott mutatóujjával; azután a bölcsőhöz lopakodik, és a csecsemő fölé hajlik. Megfojtja, és azután gyorsan végigfekszik a padlón, nevet örömében, hogy most végre alhat, és egy perc múlva halálosan mély álomba merül...

/Szőllősy Klára fordítása/

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.